Az ISB által kínált színvonalas oktatási tevékenység megszervezéséhez és megvalósításához az alábbi személyek működnek közre munkájukkal nap mint nap. Ha bármilyen kérdése lenne, valamennyien szívesen állnak az Ön rendelkezésére telefonon, vagy az alábbi e-mail elérhetőségeken.

Timothy Helmick - igazgató / általános iskola
Tim Helmick 2015 óta tölti be az ISB igazgatói pozicióját. Tanári végzettségét Amerikában szerezte, ahol évekig tanított általános iskolában. Jelentős tapasztalata van Magyarországon felső tagozatos és főiskolai oktatásban is. Emellett rendelkezik történelem és angol nyelvtanár szakirányú, valamint iskolavezetői végzettséggel. Aktív résztvevője a hazai rögbi sportnak. Szabadidejét családjával, kisfiával és feleségével, Dórával szereti tölteni. 
Email elérhetősége:timothy.helmick@isb.hu

 

David Clapp - igazgató (gimnázium)
David rövid ideig kutató fizikusként dolgozott Angliában mielőtt megszerezte matematika és természettudományos gimnáziumi szaktanári végzettségét. Az Egyesült Királyságban, gimnáziumokban, magániskolákban kezdett tanítani, majd az elmúlt 15 évben Európában számos nemzetközi iskolában dolgozott. Az ISB előtt Rómában, Olaszországban egy jelentős nemzetközi iskola természettudományi tanszékét vezette. Magyarország nem ismeretlen számára, korábban 9 évet töltött itt családjával, a Britannica nemzetközi iskola igazgatójaként.
Email elérhetősége: david.clapp@isb.hu

 

Schimert Gabriella - igazgatóhelyettes (kéttannyelvű tanulmányi program)
2001-ben elindította, és azóta szervezi a külön tagozatként működő kéttannyelvű programot. Magyar-történelem szakos tanári, majd bölcsészdoktori diplomája megszerzése után néhány évet az Egyesült Államokban töltött családjával, ahol egyebek között iskolakönyvtárosi és levéltári munkát is végzett. Hazatérése után érdeklődése a kéttannyelvű oktatás lehetőségei felé fordult, ezért örömmel kapcsolódott be az iskola munkájába. Az iskolavezetésben vállalt feladatai mellett a könyvtárért is felel - a könyvtári foglalkozások keretében szívesen ismerteti és szeretteti meg a magyar és az angol gyermekirodalom örök és legújabb kedvenceit a gyermekekkel. Szabadidejében az olvasás mellett szívesen vitorlázik, barangol hazai és külföldi szép tájakon férjével és fiaival, s amatőr zenészként hegedül.
Email elérhetősége: gabriella.schimert@isb.hu

 

Lisa Steiner - igazgatóhelyettes (általános iskola)
Lisa Steiner Amerikából érkezett Magyarországra családjával. Több éves tanítási gyakorlata alatt elsősorban az angol, vizuális kultúra, a társadalom-és természetismeret oktatására specializálódott. 2008-ban csatlakozott az ISB tanári karához, előtte egy magyar iskolában angol nyelvet tanított. Lisa imád fényképezni, így az iskolai képek nagy részét is ő készíti.
Email elérhetősége: lisa.steiner@isb.hu


Homolya Vera - igazgatóhelyettes / gimnázium
Vera vegyész- és biológusmérnöki végzettsége mellett biológia és angol nyelv- és irodalom tanári végzettséggel is rendelkezik. Dolgozott Amerikában kutatóként és ESOL (English for Speakers of Other Languages) tanári asszisztensként. Magyarországon biológiát és angol nyelvet tanított egy kéttannyelvű általános iskolában. Zongorázik, gitározik és szeret énekelni, fényképezni és videoklipeket készíteni.
Email elérhetősége: vera.homolya@isb.hu


Dr. Zárda Nóra - gazdasági igazgató
Zárda Nóra megalapozott gazdasági háttérrel rendelkezik a közgazdaságtan és a menedzsment területén, különös tekintettel a számvitelre, a könyvvizsgálatra és a controllingra. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomája később kiegészült egy nemzetközi menedzsment területén szerzett CEMS Master diplomával, illetve a vezetői számvitel területén szerzett doktori fokozattal. Szakmai tapasztalatai során betekintést nyert a kis-és középvállalkozások online és offline marketing, a pénzügyi tanácsadás, a controlling, illetve a vállalati menedzsment és csoportvezetés területeibe. Szeret síelni, jógázni és zongorázni.
Email elérhetősége: nora.zarda@isb.hu

Örülünk, ha segíthetünk. Ha kérdése van, vagy csak szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, küldje el online érdeklődését!

 

Tekintse meg az ISB változatos programjait és színes iskolai életét, nézze meg naptárunkat!